Majális a „Patakparti Pihenő” parkban

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

q59Május 1-én a majális Újpetrén az új pihenő
parkban volt megtartva.
A park megvalósítását lehetővé tette egy
sikeres pályázat, amelyen 2.800.000 Ft-ot
nyertünk, ehhez 10 % önrészt kellett biztosítani.
Ez a pályázat úgy szólt, hogy közút mellett falukép javító közpark kialakítása. E feltételnek a
vókányi elágazásnál lévő fás terület felelt meg.
A megpályázott és megnyert összeget csak erre a célra lehetett fordítani és meggyőződésünk,
hogy ez nagyon jó és szép célt szolgál.q19

A majálison került sor a park avatására, átadására.
Szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, akik a pályázatírásban és a
megvalósításban részt vettek, illetve segítettek bennünket.
Köszönöm a körjegyzőség dolgozóinak, az önkormányzat dolgozóinak, a közcélú
dolgozóknak, az Újpetrei Gazdák Zrt. vezetőinek, az U-Petre Bau Kft. vezetőjének és
dolgozóinak.
Köszönöm Tóth Attila népi iparművésznek, aki a fa kültéri padokat, asztalokat, játékokat és
hidakat készítette.
A park kivitelezése közben, majd a majálison és már azóta is sok elismerő szót kaptunk a
szép, egyedi parkról és a megrendezett majálisról.
De tudom, hogy néhány kifogás és negatív
vélemény is van. q44
-” Miért az „alvégen” kellett ezt a parkot
megvalósítani?”
A képviselő-testület bármilyen döntést hoz, soha
nem az vezérli, hogy a település melyik részét
érinti, hanem Újpetre érdeke. A pályázati
kiírásnak pedig az a terület felelt meg.
– ”Hogy gondolják, hogy majálist tartanak a
temető mellett?”
Valamennyien tudjuk, hogy az élethez sok minden hozzátartozik: a hétköznapi munka, a
szomorúság, a gyász, a temető, de ugyanúgy hozzátartozik a gyerekzsivaj, az ünneplés és a
szórakozás is.
Bizonyára velem együtt már sokan jártak olyan településen, ahol a temető mellett épületek
vannak, sőt kultúrház, ahol rendszeresen zenés rendezvények, sőt disco is van. De olyan is
van, hogy a temető mellett 1 m-re játszótér van, ahol rendezvényeket tartanak.
– ”Hogy gondolják, hogy oda megyünk majálisra a gyerekeinkkel, hiszen milyen veszélyes
hely, ott az országút!”
q51Ezt éppen a majális napja cáfolta meg. Az ott lévő szülőktől hallottam: Hiszen ez egy nagy
terület. A gyerekek messze vannak az úttól és a partfal védi őket a kiszaladástól. Valóban jó
volt látni a sok gyereket, ahogy játszott.
Van egy mondás, ami nagyon igaz:
„Ritkán gondolunk arra amink van, és akkor is kifogásokat keresünk, és túl gyakran
gondolunk arra amink nincs.”
Ez a magatartás már sok szomorúságot okozott az embereknek mindenhol a világon.
Újpetre újra gazdagabb lett ezzel a parkkal, amelynek a neve „Patakparti Pihenő”.
Bízom benne és kívánom, hogy a falu lakói és az idelátogatók sok kellemes percet, órát
töltsenek el ebben a szép környezetben.

Gaszt Àrminné

Képriport itt

A hozzászólások le vannak tiltva.