Ostfrízek Újpetrén 2010

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

ostfr18 éve, 1992 őszén látogatott először Ihrhove észak-német település evangélikus-református egyházközségi tanácsának és községi önkormányzatának delegációja fúvós zenekaruk kíséretében Újpetrére. A kapcsolat, ―amely Bóka András tiszteletes úr és az ottani lelkész személyes ismeretségéből jött létre,― a két évtized alatt kibővült, kiteljesedett: az évenkénti kölcsönös találkozásokból személyes kapcsolatok, barátságok szövődtek, amelyeket személyes levelezésként, újpetrei, kistótfalui, vokányi, kozármislenyi látogatások, nyaralások illetve egyházi és kulturális küldöttségeink ihrhovei látogatása formájában ápoltak. Az ottani egyházközösség adományokkal támogatta például a kozármislenyi református templom és az újpetrei imaház és lelkészlakás felújítását. Október 16-án, szombaton estétől 43 ihrhovei vendég egyhetes látogató- és koncertkörúton tartózkodott körzetünkben. A harsona-együttesen kívül mind tapasztalt Újpetre-barátok, mind Dél-Magyarország iránt újonnan érdeklődők voltak a vendégek között. Vasárnap a katolikus templomban tartott ökumenikus szentmise-istentisztelettel kezdődött a program. A szentmisét Német Antal plébános úr celebrálta, szentbeszédet a vendégeket vezető Gerold Alsmeier mondott. A bábeli nyelvzavar kapcsán arról beszélt, milyen fontos, hogy találjunk közös nyelvet az egymás közötti megértéshez. A templom után a kultúrházban Újpetre község ebéden látta vendégül a csoportot, majd a német kisebbségi önkormányzat jóvoltából kávé és sütemény került az asztalra. Ezután községünk és a vendégek kulturális műsora következett: a tánccsoport minden generációja, Zeier Viki, az újpetrei és a vendég fúvósok nyújtottak sikeres előadást. A kultúrházi délutánt a kézimunka-szakkörös asszonyok kiállítása-vására, Polgármesterasszonyunk és Alsmeier lelkész beszéde, jópofa, „beszólásaik” tették színessé. Az ifjúsági klub tagjai „Tobi Társasága” és Plank Annuska segítségével ügyesen és előzékenyen, szinte észrevétleneül—profi módon— bonyolították le a kiszolgálást. A beszédeket Sóstainé Stanitz Georgina nehézség nélkül fordította németről magyarra és magyarról németre. Az ittartózkodás hete alatt az ihrhoveieket Vokányban, Kozármislenyben, Palkonyán is vendégül látták, kirándultak Somogy megyébe és Pécsre. Vendégeink időközben szerencsésen hazaérkeztek. Tudomásunk szerint nagyon jól érezték magukat nálunk, de egy komoly kifogásuk volt a szervezéssel kapcsolatban: az időjárás szinte az egész héten ronda volt.
Rittinger Melinda

Képriport itt

A hozzászólások le vannak tiltva.