Nyugdíjasest 2011

nyest11Az önkormányzat idén októberben tartotta meg a nyugdíjas estet. A jelenlévő nyugdíjasok jól érezték magukat. Vendég gyerekek és óvodásaink, iskolásaink szép műsorral köszöntötték őket. Majd a finom vacsora is ízlett mindenkinek. A nyugdíjasok köszönetét – versben elmondva – fejezte ki Illés Erzsébet Mária Újpetre, Kossuth u. 170. szám alatti lakos:

Nyugdíjas est Ballagunk a kultúrházba, halkan, csendesen, kérdezik hová ily sebesen? Találkozónk van ma este. Hogy mirólunk nem feledve, varázsoltak boldog estét, hát oda a sietség. Mi itt gondjainkat elfeledve örülünk a mai estnek. Az élet szép, mint egy arany ág, mert idősen is szép e világ. Elszaladtak az évek, mint a gondolatok. S van egy hely, hol együtt lehetünk. Mi itt örömmel, egymásra leltünk. Úgy vagyunk, mint sok jó barát, s szeretnénk még együtt lenni sok-sok éven át. Szeretetben tölteni az együttlévő napokat. Megbeszélni ügyes, bajos, dolgos gondokat. Köszönteni egymást sem felejtjük, s kirándulni is boldogan megyünk. Ezt az estét mi úgy kapjuk, mint egy nagy-nagy kosár virág, tele szeretettel, s ezt boldogan nyújtják át. Szeretnénk ezt hálás szívvel megköszönni, a gondoskodást, hogy mirólunk nem feledve, köszöntenek az idősek napján.

KÖSZÖNJÜK.

Képriport itt

Rittinger Engelbertre emlékeztünk!

rittAz önkormányzat idén októberben tartotta meg a nyugdíjas estet. A jelenlévő nyugdíjasok jól érezték magukat. Vendég gyerekek és óvodásaink, iskolásaink szép műsorral köszöntötték őket. Majd a finom vacsora is ízlett mindenkinek. A nyugdíjasok köszönetét – versben elmondva – fejezte ki Illés Erzsébet Mária Újpetre, Kossuth u. 170. szám alatti lakos:

2011. október 17-én, születésének 82. évfordulóján emléktábla avatásra került sor az iskolában. Az ünnepségen részt vettek a diákok, pedagógusok, volt kollegái, környező falvakból akik ismerték és tisztelték és természetesen a családja is. Beszédet mondott Becker Róbert és Reisz Mária. Németh Antal plébános úr megszentelte a táblát és két diákunk, Jánosek Barbara és Pontyos István előadásában két Rittinger vers is elhangzott.
Minden résztvevőnek köszönjük, hogy megtisztelték az ünnepséget a jelenlétükkel.
Német Önkormányzat Újpetre

20 éves a Német Nemzetiségi Egyesület 2011

20evOktóber 15. nagy nap volt az újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület életében, ugyanis ezen a napon ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Családtagok, barátok és régi táncosok jöttek el erre a szép ünnepre. Számomra igen nagy megtiszteltetés volt, hogy én konferálhattam az ünnepi műsort. Úgy gondolom 20 év egy ilyen kis falu életében nagyon szép kornak, számít. Büszke vagyok arra, hogy az egyesületnek nemcsak táncosként de tánccsoportvezetőként is a részese lehetek. 5 évvel ezelőtt kaptuk Dóritól a lehetőséget, hogy az iskolás gyermekekkel csatlakozzunk az egyesülethez. Büszke vagyok arra is, hogy ezek között a gyermekek között vannak olyanok, akik azóta a felnőtt tánccsoport tagjaivá is váltak. Hiszen a mi dolgunk nem csak a hagyományok megőrzése, hanem az is, hogy ezt a felnövekvő generációnak tovább adjuk.
Kívánok az egyesület minden tagjának további kitartást és eredményes fellépéseket. 
Feketéné Goron Renáta

Képriport itt

Közbiztonság, avagy a „kábeltévések” esete B.nénivel

Egyre több és leleményesebb trükk a besurranó tolvajok kapcsán, avagy, hogy kerülök be egy idegen lakásába…betörö
Ùjpetre 2011-09-24 9:30
„-… A kábeltévésektől jöttünk az udvarában oszlopot kell állítani…
-Kié a ház?
-Hányan laknak itt?…”
…( két jól kisportolt „ügynök” az utcáról egy pedig már a kertből közeledett… Fekete autóban „valószínű” sofőrjük várakozott az utcán)
Szerencsére az ott lakó öreg egyedülálló asszony segítséget hívott, amire persze az alakok gyorsan eltűntek. Természetesen nem tudunk arról, hogy Újpetrén kábeltévé fejlesztés lenne.

Tegyenek Önök is saját biztonságukért. Figyelmeztesse szomszédjait! Vigyázzunk Egymásra is!

Köszönetet mondunk!

Köszönetet mondunk az alapítvány nevében: Önkormányzatnak a teremért, anyagi támogatásért: a Kiskassai Német Önkormányzatnak, Újpetrei Gazdák Zrt.-nek, Obermájer Józsenek és nejének, Ritter Jánosnénak.

Tombola felajánlásokért: Petre-Food Kft,- Virágbolt,- Tornyos Pékség,- Takarékszövetkezetnek, . Magán felajánlások, családok: Dobos-, Nikolics-, Forgó József- Kétyi Annamária,- Forgó János ,- Csuka András -,Mester,- Haász, – Bátorfi-, Haraszti János és Haraszti Ferenc családjai, Ifi klub, Obermájer Róbertné, Vidáné Földvári Mária, Nichterné Bernyák Renáta.

Köszönet a műsorért: Eurodance, Shamadan Hastánc csoport.

Az alapítványi bál bevétele: 173.000,- Ft, valamint a gyermek bál bevétele: több mint 71.000,-Ft.

Köszönet mindazoknak, akik segítették munkánkat, szervezést.

A kuratórium nevében: Erdeiné Csütörtök Teodóra

Falunap 2011

fal11Az idei falunapunk hagyományoktól eltérően júliusban volt, igaz az időjárás nem volt olyan kedvező mint előző években, de így is sokan ellátogattak az eseményre. A programok közt elsöként megemlítenénk talán az aratást, cséplést, annak a korosztálynak, akik még ilyet nem láttak és persze azoknak is akik ezt már elfelejtették. Természetesen fellépőinkről sem szabad megfeledkezni, akik idén is sokszínű műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket. Az ez évi programot még egy motoros felvonulás is színesítette, de az íjászat is nagyon érdekes volt. Külön köszönet Tám Lászlónak az érdekes képekért, amit képriportunkban megtekinthet

Képriport itt

N É P SZ Á M L Á L Á S

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy október hónapban népszámlálás történik Magyarországon. A népszámlálási törvény értelmében az adatszolgáltatás – a nemzetiségre, az anyanyelvre, a vallásra, a tartós betegségre és a fogyatékosságra vonatkozó kérdések kivételével – kötelező. Az ezekre a kérdésekre adott válasz miatt senkit hátrány nem érhet! A népszámlálás adatfelvételének eszmei időpontja 2011. október 1. 0 óra. Az összeírás 2011. október 1. és 2011. október 31. között, a pótösszeírás 2011. november 1. és 2011. november 8. között történik. A lakosság az adatszolgáltatási kötelezettségét három módon teljesítheti: 
– a kérdések megválaszolhatók az interneten keresztül. Ehhez a www.enepszamlalas.hu honlapra kell belépni, ahol egy azonosító és egy egyedi kód megadásával lehetővé válik a népszámlálási kérdőív csomag on-line felületen történő kitöltése. Ez az azonosító és az egyedi kód az adott címre szóló adatszolgáltatói csomagban eljuttatott lakáskérdőív első oldalán az „Azonosító” és az „Internetes belépési kód” mezőben található. Internetes kitöltés esetén valamennyi ott lakó személynek ezt a kitöltési módot kell választania. A kérdések internetes megválaszolására 2011. október 1-16 között van lehetőség.
– Az adatszolgáltató a kérdéseket megválaszolhatja a borítékban lévő kérdőívek kitöltésével. Ebben az esetben a kitöltött papírkérdőíveket a kapott borítékba visszahelyezve a számlálóbiztosnak kell átadnia, amikor az újból felkeresi az adott címe. Amennyiben az adatszolgáltatói csomagban található egy darab személyi kérdőív nem elegendő az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez, a számlálóbiztos ellátja a válaszadót a megfelelő mennyiségű kérdőívvel. A papír alapú önkitöltésre a felvétel első két hetében, 2011. október 1-16. között van lehetőség. 
– Az adatszolgáltató a kérdéseket megválaszolhatja személyesen a számlálóbiztosnak, aki az összeírás céljából 2011. október 1. és 2011. október 31. között keresi fel. Ehhez szükséges a borítékban található kérdőívek megőrzése. 
Ahhoz, hogy a népszámlálási biztos szeptember 27-e és 30-a között minden adatszolgáltatóhoz eljuttathassa az adatszolgáltatói csomagot fontos, hogy a házszámok megfelelően legyenek kihelyezve, a címek a postaládákon fel legyenek tüntetve. A kiküldött adatszolgáltatói csomag nem reklám vagy szóróanyag, hanem a népszámlálás nélkülözhetetlen nyomtatványai tartalmazza, ezért kérjük azokat ne dobják el!! 
A népszámlálási feladatokat a településen ismert személyek, mint számlálóbiztosok fogják ellátni, akik igazolvánnyal rendelkeznek. A népszámlással kapcsolatos kérdéseikkel keressék Spánné Csalos Beáta települési népszámlálási felelőst a 72/377-001-es telefonszámon.

Építési törmelék

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az Újpetre Jókai téren lévő ún. „gödör”-be építési törmelék és egyéb hulladék elhelyezése hatóságilag tilos! A törmeléket elhelyezőt a környezetvédelmi hatóság hulladékkezelési bírsággal sújtja.

Tanulj vezetni a VAN+ autósiskolánál!

– Kis csoportos multimédiás kresz tanfolyam, a felkészítés családias, közvetlen, a vizsgaeredmények jók!
– Az elméleti tanfolyam megfelelő jelentkezőszám esetén (8-10fő), helyben megtartható!
– Tananyagot, gyakorló cd-t biztosítunk a felkészüléshez!
– A sikeres elméleti vizsgát követően 9 jól felkészült, türelmes szakoktató közül választhatsz, akik megtanítanak vezetni, közlekedni! – Az óradíjak részletekben, akár 2 óránként fizethetők!

mert: VEZETNI JÓ, DE FONTOS HOGY JÓL TANULD MEG!

Tájékozódj weblapunkon a részletekről a megtekintéséhez kattints ide!

A KONK nyári programja:

Június
3. (péntek) Pedagógus napi szünet
6. (hétfő) Osztályozó értekezlet, 8. osztályosoknak szünet
7-8. (kedd-szerda) Műveltségi vizsga 8. osztályosoknak
10. (péntek) 10 óra Évzáró Ünnepély, 8. osztályosok ballagása, Óvodában nevelési értekezlet miatt szünet
15. (szerda) 7.50-kor Bizonyítványosztás, 9-kor tanévzáró értekezlet

július-augusztus 
július 4-30. Zárva az óvoda nyári nagytakarítás miatt.
Július 30-ig Pót- és osztályozóvizsgázók kiértesítése, felkészítő foglalkozások a vizsgákhoz.
Augusztus 1.(hétfő) 6 órakor Nyit az Óvoda
Augusztus 25. (csütörtök) 8 órakor Iskolai tantestület első értekezlete
Augusztus 26 (péntek) Pót- és osztályozóvizsgák
Augusztus 29. (hétfő) 8 órakor tanévnyitó nevelési értekezlet
Augusztus 31. ( szerda) 16 órakor Nevelőtestületi megbeszélés az óvodában