Amennyire elkeserített bennünket, az, hogy szinte senki nem jött el a –talán utolsó- jótékonysági bálunkra, annyira jól éreztük magunkat azután a reggel fél ötig tartó táncban, majd karaoke-zásban. Nem is beszélve arról, hogy milyen sok tombolatárgy jutott egy-egy résztvevőnek, ugyanis –hála a felajánlóknak- sok ajándékot sorsolhattunk ki e kevés résztvevő között. Az meg már külön isteni csoda, hogy nem lettünk veszteségesek, bár túl nagy nyereséggel sem dicsekedhetünk (27.445 Ft. záráskor).
Hadd illesse hát köszönet támogatóinkat, felajánlóinkat az alábbiak szerint: mindenek előtt az Újpetrei Önkormányzatnak köszönjük meg a termet, és a felajánlásokat, de hasonlóképpen hálásak vagyunk a Német Önkormányzat felajánlásaiért is. Az Újpetrei Önkormányzat és a Német Önkormányzat rendületlen, és folyamatos jóindulatát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már a következő kulturális programunkra is megtették felajánlásukat, amely program a Flawil-i Gospelkórus fergeteges koncertje lesz május 18-án, szombaton este 7 órakor a katolikus templomunkban.
De visszatérve jótevőinkhez, szeretnénk köszönetet mondani még az alábbi cégeknek, magánszemélyeknek is kedves felajánlásukért: Agritour Kft, Obermajer Mini ABC, Ritterné Manyika boltja, Tom Market, Takarékszövetkezet, Kovács Nándiék, Forgóné Marcsi fodrászata, Ilcsa kozmetika, Kraft Ferenc, Haraszti pincészet, Kata József, Steiner Mária, Steiner Kornélia, Csalami Tibor, Dréher söröző, Boróka Patika, Török Tibor és Klárika, Két Szekér Vendéglő, Hoffmanné Császár Évi, Ruppert Szilvi, Muzslai Robi, Stix Béla, Bóka András, Bóka Lehel Álmos és Ilona, Lositz Ferencné, Rózsa Ferenc. Külön kiemelt köszönettel tartozunk Somogyi Imréné Kati néninek és Pásztor Ilonának, akik végig mindent megtettek a bál sikeres lebonyolítása érdekében.
Köszönet a fiúknak a teremrendezésért, és mindenkinek, aki segített, ill. részt vett a bálon.
A református hívek nevében: Németh Ferenc lelkipásztor