Negyven éves jubileum

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

Február 16-án, az újpetrei kultúrházban Bóka András esperes urat, református lelkészünket köszöntöttük abból az alkalomból, hogy immár 40 éve itt él közöttünk Újpetrén és odaadással, nagy hivatástudattal szolgálja nem csak a református egyházat, a híveket, de minden embert, aki területünkön él. Szolgálata mintegy nyolc községre terjed ki, Kistótfalutól Kozármislenyig, de mint esperes, nagy szolgálatot tett az egész egyházmegyének.

bokA jubileumi ünnepségre megtelt a kultúrház Bóka András tisztelőivel, a közeli és távolabbi barátokkal, ismerősökkel vallásra való tekintet nélkül. A környező községek polgármesterei is mind tiszteletüket tették a református presbitérium tagjaival együtt, és itt voltak természetesen a Bóka család tagjai is.

Az ünnepeltet az ÚJPETREI IFJÚSÁGI EGYESÜLET ZENEKARA és az újpetrei iskolások köszöntötték magas színvonalú műsorral.

 A képen az ünnepelt Bóka András és felsége

A terület községeinek polgármesteri és lakói nevében Gaszt Árminné méltatta az ünnepelt érdemeit. Kiemelte, hogy Bóka András negyven éve költözött ide családjával, s hamar megszerette mindenki, nem csak a református egyház tagjai, de minden ember vallására való tekintet nélkül számíthatott rá. Hatalmas érdemei vannak a német, holland és svájci kulturális kapcsolatok kiépítésében, s csoportjaink vendégszereplésének szervezésében, de a kozármislenyi templom építése sem valósult volna meg nélküle. Megszerettük a Bóka családot, feleségét ugyanolyan tisztelet és szeretet övezi, mint őt, s reméljük, ezt mindketten érzik is. Mi igazi újpetreinek tekintjük őket, s ha el is költöznek a közeljövőben községünkből reméljük szeretettel gondolnak ránk, és továbbra is újpetreinek fogják érezni magukat.

Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget, amiről a jelenlevő   presbiterek és a korábban hosszú éveken keresztül eredményesen         működő házasok körének tagjai gondoskodtak.

zviki

A képen Zeier Viktória az iskola 8. osztályos tanulója népdalcsokor eléneklésével köszönti az ünnepeltet

 

A község minden lakója nevében gratulálunk, hosszú, boldog életet, jó egészséget kívánunk Bóka Andrásnak és feleségének

 

A hozzászólások le vannak tiltva.