Fokozott csúszás veszély és piszkos cipők.

rtttttr

Bizonyára Önök is tapasztalták, hogy az utóbbi időben mindenki sáros koszos autóval jár! Útjaink itt a faluban olykor nagyon sárosak a betakarítást és az egyéb munkát végző járművektől, lovaskocsiktól. Ennek a következménye a fokozott csuszás veszély és persze a piszkos cipők.

Kérjük az érintett gazdákat, amennyiben sarat hordanak fel az útra, azt takarítsák le, mint ahogy azt a törvény is előírja.

Előre is köszönjük!

Ùj lelkészházaspár

Bizonyára észlelték, hogy a Kossuth utca 12 szám alatti református parókián hónapok óta állagmegóvó és felújítási munkák folynak. Ennek oka, hogy reménység szerint a Kistótfalu- Újpetre Református Társegyházközösségnek hamarosan helyben (Újpetrén) lakó lelkipásztora lesz és így a Parókia épülete újból benépesül. Erdélyből, Balázsfalváról (románul: Blaj) készül áttelepülni a lelkészházaspár, 4 kicsi gyerekkel. Az ő számukra készítjük a lelkészlakást. Bízunk benne, hogy érkezésükkel a falu hitélete újra lendületbe jön, együtt munkálkodva a katolikus egyház új plébánosával. 
újpetrei reformátusok

2009.10.18. Emlékmise Rittinger Engelbert, születésének 80. évfordulója alkalmából

Rittinger Engelbert, születésének 80. évfordulója alkalmából tartott emlékmisét és koszorúzást a Német Kisebbségi Önkormányzat. Barátok, ismerősök, falubeliek nagyszámban vettek részt az eseményen. Az Emlékmise után fogadás volt az iskola épületében, zárásként a költő-tanár sírjánál koszorúnkat helyeztek el a temetőben.berc18

Képriport itt

Köszönetmondás:

Köszönetet mondok

az október 18-án férjem, Rittinger Engelbert, születésének 80. évfordulója alkalmából tartott emlékmiséért, koszorúzásért

–Gaszt Árminné polgármester-asszonynak és a települési önkormányzat tagjainak megtisztelő jelenlétükért;

-Újpetre Község Német Kisebbségi Önkormányzatának és

legfőképpen Reisz Mária elnök-asszonynak, a megemlékezés kigondolójának és megvalósítójának, a mindenre kiterjedő, gondos tervezésért és fáradságos szervezésért;

–Németh Antal plébános úrnak a mise-celebrálásért, a felemelő, szép szentbeszédért,

a ministránsoknak ügyes, fegyelmezett közreműködésükért;

–Báling József úrnak megható baráti megemlékezéséért;

–Agárdiné Hohmann Anett kórusvezetőnek és a Lenau-kórus minden tagjának a felejthetetlenül szép éneklésért;

-a Blaskapelle Raitzpeter ifjúsági zenekarnak a magas színvonalú zenélésért;

-a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület vezetőjének, Erdeiné Csütörtök Teodórának és az egyesület minden tagjának a virágért, koszorúzásért;

-a Czigány testvéreknek, Elliotnak és Matthiasnak az élményt jelentő versmondásért;

–Czigány Istvánnak, Sóstainé Stanitz Georginának, Stix Petrának, Erdei Józsefnek a lebonyolításban való nélkülözhetetlen közreműködésükért és

-az emlékmisén résztvevő valamennyi újpetreinek, az idegenből jött barátnak, kollégának, tanítványnak, kedves ismerősnek és ismeretlennek.

Újpetre, 2009. október

A magam és családom nevében

Rittinger Engelbertné

Danksagung für Organisierung bzw. Teilnahme

Im Namen meiner Familie spreche ich Allen unseren Dank aus, die auf irgeneiner Weise dazu beigetragen haben, daß die Gedenkmesse zum 80. Geburtstag meines Mannes, Engelbert Rittinger, zustande kam, bzw., die daran teilgenommen haben.

Magdalena Rittinger

„Őszköszöntő”!

b92009. október 4-én az Újpetrei Ifjúsági Egyesület és a Német Kisebbségi Önkormányzat összefogásával immáron másodszor került megrendezésre az „Őszköszöntő” elnevezésű rendezvény, ezzel hagyományt teremtve. Nagy örömünkre a Neulerből érkezett Német zenekar a Neulemer Loimasaid’r is a fellépők között tudhattuk. Szépszámú érdeklődőt csalogatott ki a program, a német zenekar produkcióját még sokáig emlegetni fogjuk, érdekes ruháik és zenei előadásmódjuk miatt. Persze nem megfeledkezve az újpetrei tánccsoportokról és természetesen az Újpetrei Ifjúsági Egyesület fúvószenekaráról sem. Szeretnénk megköszönni mindenkinek, a kitartó munkát a díszítésben, előkészületekben, felszolgálásban, majd a nap végén az elpakolásban. Külön köszönjük a StyleFm internetes rádió „munkatársainak”, akik gondoskodtak a hangtechnikáról.(A styleFm rádió elérhetősége: www.style-fm.eu )

Képriport itt

ATLÉTIKA MEGYEI ÜGYESSÉGI CSAPATBAJNOKSÁG

atletPécs 2009.09.28.
III. hely Újpetre fiú csapata 9m átlaggal, mely új iskola csúcs a képen balról Horváth Krisztián, Lehr Gábor, Vida Valentin, Görcsi Márk, Lehr László.
Felkészítő:Bali Tímea testnevelő


Gratulálunk!

Miniszter Újpetrén!

graf2009. szeptember 24-én az Újpetrei Gazdák Zrt. nagy beruházás befejezését ünnepelte. Az „állattartó telepek korszerűsítése”-re kiírt és sikeres pályázatuknak köszönhetően az állattartó telep felújításra került. A beruházás közel 700 millió Ft-ba került. 


Az átadási ünnepségen részt vett Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter.DIGITAL CAMERA

Játszótér átadó!

DIGITAL CAMERA2009-09-22.

Az önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően elkészült a sportpálya mellett a játszótér és megújult a környezete is. A játszóteret az összes iskolás és óvodás gyerek jelenlétében adtuk át. Öröm volt látni a sok játszó gyereket. Azóta is a gyerekek szívesen tartózkodnak ott és használják a játszóteret.

A játszótér neve: Sport Játszótér. A tábla később lesz kihelyezve.

Képriport itt

Romanap 2009 Újpetrén

yo1052009-08-29.-én

Romanap volt Újpetrén.
CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT az előző évek hagyományaihoz híven idén is Romanapot tartott, igaz az időjárás szeszélyessége miatt kisebb részvétel volt, de a jelenlévők így is jól érezhették magukat a nemrég átadott „Patakparti Pihenőhelyen”

képriport itt

2009.08.08. Újpetrei falunap/Tenkesalja fesztivál

ao120

Így augusztus tájékán, mint ez évek óta hagyomány Falunap várta az érdeklődőket, idén az V. Tenkesalja Fesztivál keretén belül. Helyi és környékbéli nemzetiségi együttesek, tánccsoportok, énekkarok fellépésén kívül helybéli néprajz történeti kiállítás fogadta az ide érkezőket és természetesen a falubelieket.

Az éhes bendők is találhattak egy kis csillapítást a finom töltött káposztával.Az eseményt az ilyenkor elmaradhatatlan tűzijáték és egy jól sikerült Tornádó bál zárta.

Képriport itt

VÉDEKEZÉSI FELHÍVÁS PARLAGFŰ ELLEN!

parlagfuAz egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös cél, hogy a parlagfű felszaporodását és terjedését allergén pollentermelése miatt megakadályozzuk. Mindez törvényi szintű rendelkezésként az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvényben került előírásra, a földtulajdonosok és földhasználók számára egyaránt.

 A teljes cikk olvasásához kattintson ide:   parl