A Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület vezetősége, tagsága, és a szülők nevében köszönetet szeretnék tolmácsolni az Önkormányzatnak és a Kisebbségi Önkormányzatnak az egész éves támogatásáért, amivel munkánkat, tevékenységeinket, ill. azok eredményességét mind anyagilag, mind tárgyi eszközök biztosításával nyújtottak. Sajnos ez az év nemcsak a családokat, országot, világot hozza, hozta válságos anyagi helyzetbe, hanem az egyesületet is, hiszen pl.:a hat beadott pályázatból csak kettő nyert az idén, melyek nem fedezték volna kiadásainkat, fejlődésünket. Egy kis statisztika az ez évi munkánkból.: 21 fellépésből,- 12 az ifjúsági fúvószenekarunk,- 9 a tánccsoport,- 8 az utánpótló kistánccsoport fellépéseiből állt. Országos minősítésen ezüst elismerést a tánccsoport kaphatott. Egy Dél-Dunántúli Regionális fafúvós versenyen egy első, és egy harmadik helyezéssel szerepeltünk (újpetrei figyelő májusi számában szerepelt). A kis táncosok teljes ruházattal, pacskerral, a fiúk mellényekkel bővülhettek. Bizakodva és reménykedve nézünk a jövő felé és így kívánunk mindenkinek szebb jövőt!
A vezetőség nevében: Agárdi Gábor, Erdeiné Csütörtök Teodóra,Feketéné Goron Renáta, Klein Anita, Koch Ivett.
Adventi kézműves vásár Idén első alkalommal került megrendezésre Újpetrén a karácsony hangulatát idéző kézműves vásár. A kultúrház kistermében a helyi kézművesek munkáin kívül villányi petchwork alkotásokat is megcsodálhattak és vásárolhattak az idelátogatók. Amíg a vásárlók ötleteket gyűjtöttek az ajándékozáshoz, az „ügyes kezek” szorgosan készítették tovább újabb és újabb alkotásaikat.
Ezzel a vásárral egyesületünk újabb hagyományt kíván teremteni, mellyel terveink szerint húsvétkor is lehetőséget adunk az ünnepre készülőknek ajándékozási ötletek nyújtásával valamint kézműveseink munkáinak népszerűsítésével. Az Újpetrei Figyelőben közzé tesszük rendezvényeinket, hogy mind többen kihasználhassák ezeket a lehetőséget. Reméljük, kézműveseink felkarolásával sikerült tovább színesíteni Újpetre kulturális-társasági életét.
Erdeiné Csütörtök Teodóra
Képriport itt
Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a község területén megszaporodtak a kóbor, felügyelet nélküli kutyák. Az utcán csavargó kutyák a felnőttek és gyerekek testi épségét veszélyeztetik. Felhívjuk figyelmüket az Újpetre Község Önkormányzata Képviselő-testületének az ebtartásról szóló 9/2003.(VII.19.) sz. rendeletének 4.§. (1.) bekezdésére, mely leírja hogy az ebet a nap minden szakában a kiszabadulását, illetve elszabadulását biztonságosan megakadályozó módon köteles tulajdonosa, illetve az eb felügyeletével megbízott személy tartani. A 8.§. (1.) bekezdése értelmében szabálysértést követ el és 30.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki e rendeletben foglalt rendelkezéseket megszegi.
Kérjük az ebtartókat a fenti szabályok betartására!
Bizonyára Önök is tapasztalták, hogy az utóbbi időben mindenki sáros koszos autóval jár! Ez még nem is lenne olyan nagy baj, mert ez főként a készülő autópálya járműveinek bűne, viszont útjaink itt a faluban is olykor nagyon sárosak a betakarítást és az egyéb munkát végző járművektől, lovaskocsiktól. Ennek a következménye a fokozott csuszás veszély és persze a piszkos cipők. Kérjük az érintett gazdákat, amennyiben sarat hordanak fel az útra, azt takarítsák le, mint ahogy azt a törvény is előírja.
Előre is köszönjük!
Hagyományokhoz híven augusztus végén falunappal zártuk a nyarat. Színes mûsor várta az érdeklõdõket. Fúvószenekarunk új, színvonalas számokkal készült a falu ünnepére. Fellépett a magyar folklór kedvelõk örömére a Mecsek Táncegyüttes. Nagyon érdekes mûsorral érkezett az Intermelody Énekegyüttes Szederkénybõl. A „Csárdáskirálynõ” dallamaiból összeállított válogatás sokakat dalra csábított. Nekünk újpetreieknek persze a Zeier Viki fellépése tetszett a legjobban, a szép hangja miatt és a tudat, hogy közülünk származik. Az EuroDance minden fellépése szintén élmény, úgy a tánc mint a fiatal lányok ill. fiúk. S akinek mindez nem volt elég annak egy vidám „boriginál” zenei élményt nyújtott a Vivát Bacchus énekegyüttes. Az estét, mint midíg a bál elõtt, a tûzijáték zárta és hogy a jókedv ne érjen ily gyorsan véget, táncolhattunk hajnaig egy jó keményet.
Képriport itt
A IV. Tenkesalja Fesztivál keretén belül falunkban is színes mûsor várta az érdeklõdõket.
A Német Nemzetiségi Nap együttesek, tánccsoportok, énekkarok fellépésén kívül helybéli kézmûvesek, mûvészek kiállításával fogadta az ide érkezõket és természetesen a falunkbelieket. Az eseményt jólsikerült bál zárta.
képriport itt
Kérem, tekintsék meg a részletes programokat az alul található linkre való kattintással.
Helyi Programjaink:
14.00 Zenés toborzó a fõutcán
14.30 Kiállítás megnyitója
Kiállított tárgyak:
– Egyházi relikviák
– Helyi kézmûves és mesteremberek munkái
15.00 Német ételkülönlegesség ajánlása:
– Bableves (Bohne Suppe)
– Krumplis fánk (Krompiens Kreppl)
16.00 Kulturális mûsor:
– Braunauer Stimmungsparade
20.00 Bál
A Német Nemzetiségi Tájszoba és kiállítás nyitva a fesztivál ideje alatt:
14.00 – 16.00-ig és vasárnap 11.00 – 12.00-ig
Mindenkit szeretettel várunk!
Reszletes programot itt olvashatja el: Tenkesalja Fesztivál
Az újpetrei CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT az elõzõ évek hagyományaihoz híven idén is Romanapot tartott, amit a MAGYARORSZÁGI NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEKÉRT Közalapítványés az ÚJPETREI GAZDÁK Zrt támogatott.
Az eseményt népviseletbe öltözött Romák felvonulása nyitotta, ezzel invitálva a helybelieket a rendezvényre. A csalóka idõjárás ellenére többeket a helyszínre csalogatott a finom halászlé és pörkölt illata. Ebéd után a környékbeli Cigány Kisebbségi Hagyományõrzõ Egyesületek elõadói léptek fel zenével és tánccal. Sajnos az idõjárás nem volt kegyes a rendezvényhez, mert egy hosszú zápor véget vetett a hastáncos lányok bemutatójának sok fiú és férfi bánatára. Este a kultúrházban a „Szerelem átka” címû film került vetítésre az egésznapos programot bál zárta.
képriport itt
Ez úton is szeretném, felhívni a szülok figyelmét arra, hogy a Siklósi Kanizsai Dorottya Zeneiskolába most lehet beiratkozni a 2008/09-es tanévre. Minden gyereket szeretettel várunk, aki már betöltötte hatodik életévét, és még nem volt zeneiskolás. Azokat a gyerekeket is várjuk, akik már idén jártak szolfézsra vagy hangszerre és a következo tanévben is szeretnék folytatni tanulmányaikat.
Már hangszer bemutatót tartottunk, aminek nagy sikere volt, de mégis a beiratkozottak száma igen alacsony. Kérem a kedves szüloket, hogy amennyiben tervezik gyermekük beíratását, ne halogassák. Szeptember elején már kialakul az órarend, és akkor a 2008/09-es tanévet már nem tudják elkezdeni. Nyáron pedig nincs lehetoség a beiratkozásra. Mind a szolfézs, mind a hangszeres oktatás helyben folyik.
Várjuk a gyermekek-szülok jelentkezését: 2008. 06. 09-én (hétfőn), 15: 00 – 17: 30-ig.
Koch Ivet